adatbázis

Amikor 1989-ben a Segédkönyvet leadtuk a nyomdába, a négyéves munka lezárásaként azt mondtam: "adatbázisban kellett volna megcsinálni az egészet". A könyv műfaja, egész szerkezete ezt kívánta volna meg. Papíron ez nem volt lehetséges. 1991-ben kezdtük el a választási, társadalomstatisztikai adatokat gyűjteni, amelyek természetesen már eleve strukturált adatokként álltak rendelkezésre. Akkor már tudtuk, mi az adatbázis-formátum előnye. Amikor 1993-ban a Segédkönyv adatai alapján megcsináltuk a Politika CD-t, lehetett volna adatbázisból dolgozni, de akkor még nem tudtuk ezt CD-n megvalósítani. Az 1996-ban megjelent első MozgóKépTár lemez már adatbázis-alapra épült, és így maradt ez a többi MKT-lemez esetében is. Onnantól kezdve csak adatbázisokkal foglalkoztam. Próbáltam megérteni, miért (1, 2, 3).

digitális média

Az ABCD Interaktív Magazin (és a MozgóKépTár összes kiadványa) még CD-ROM-on jelent meg, de 1995-től már beindult az online tartalomfejlesztés is. Az Internetto [origo], az Üzleti Negyed, az AltaVizsla, később a Mindentudás Egyeteme 2.0, a közgyűjteményi fejlesztések (NDA, NAVA, MaNDA, Nemzeti Névtér), a választási rendszer a digitális platform sajátosságai szerint készültek el. Szükség volt az erre való reflexiókra is (1, 2, 3, 4).

archívum

A digitális átalakulás azt az esélyt adja meg a kulturális fogyasztók számára, hogy a kultúra összefonódottsága, integráltsága az kulturális intézmények által archivált kulturális adatok a predigitális világban szükségszerűen egymástól elválasztva, szegmentáltan kezelték. A közgyűjtemények saját intézményi logikája miatt mindaddig fent is marad ez a szigetszerű működésmód működési mód, amíg nem teszünk lépéseket e korlátok lebontása érdekében. A kulturális adatok, adatbázisok közti átjárhatóságot a névterek használatával lehet megteremteni (1, 2, 3, 4). A névterek az adatbázisaink átjárhatóságának előfeltételei, de a kulturális remix gyakorlati megvalósulásához szükség van még egy további elv érvényesíttésére: az adat- és szolgáltatásgazdai szerepek tudatos elkülönítésére. A kulturális intézmények valamilyen adatszegmensen belül végzik az archiváló tevékenységüket, amelynek során kétféle információval foglalkoznak: magával a kulturális dokumentummal, illetve az ezt leíró metaadatkészlettel. Mindkét adattípus gyűjtése, karbantartása az ő - adatgazdai - felelősségük, de a felhasználók kulturális igényeinek kielégítésében már együttműködői szerepkörbe kell átlépniük. A kulturális szolgáltatások fejlesztése ugyanis egyfelől másfajta kompetenciát, eltérő motivációt kíván meg, mint ami az adatgazdai szerepet jellemzi, másfelől a szolgáltatásgazdai szerep csak a metaadatok szabad felhasználása esetén valósítható meg sikeresen.

Az NDA fókuszában ezek az elvek és célok álltak, de a kezdeményezés elhalt az évek során, és az NDA-t követő MaNDA sem tudott áttörést elérni e téren (megjegyzem itt, hogy a Mandalat volt szerintem a kétezres évek legjobb kulturális stratégiája - természetesen totális érdektelenség övezte). A Nemzeti Névtér ígéretes indulása után lelassulni látszik. A NAVA formailag megvalósította alapításának elsődleges célját, a rádió- és tévéműsorok archiválását, ám a hozzáférés jogi korlátjai, a nemzeti célok intézményes kisajátítása, valamint a szigetszerű működésmód miatt messze nem aknázza ki a létében rejlő pontenciált. Meg kell itt jegyeznem, hogy a magyr kultúrpolitika nagy mulasztása, hogy nincs stratégiája az új audivizuális platformokon termelődő kulturális értékeink archiválására.

szabad adat

Egy kultúra akkor és attól gazdag, ha a kulturális értékekhez sokak férnek hozzá. A szerzői jog alapján lehet vitatni, hogy mi, mikortól tartozik a közkincs fogalma alá, de az adat minden formájáról elmondható, hogy lényege szerint szabad. Az nyilvánvaló, hogy a copyright alapú szerzői jogi rezsimet nem lehet a digitális korszakban fenntartani, viszont azt még nem lehet biztosan látni, hogy mi jöhet a helyébe. A Creative Commons egy ilyen kísérlet, az Open Data egy másik.